Adott egy ember, megkedveled, aztán kezdesz megbízni benne, kecsegtet dolgokkal, dícsér, megkér valamire, hogy gondolkodj rajta, amit meg is teszel nagyon lelkesen, mert tetszik az ötlet, aztán tojik a fejedre, te meg csak vársz és vársz és vársz...
Nagyon elfoglalt? Felültetett? Meggondolta magát? Na jó, de mi van azzal a dologgal, ami mindettől független és akarod?
Hívd fel telefonon? Sms (arra nem válaszol)? Vagy e-mail? Nyomulj? Nem néz hülyének? Ne nézzen hülyének!!! Nem akarod veszni hagyni azt a lehetőséget, amit kínált és meg akarsz tőle tanulni valamit, ami fontos neked. Nagyon fontos! Tehát a válasz meg is született, mindenképp keresned kell, mert akarod és kész. Te meg olyan hülye vagy, hogy rágod magad rajta ahelyett, hogy már rég rövidre zártad volna a dolgot. Ja és nem hagyod szó nélkül ezt a várakoztatást, az biztos életed egyik feladata, hogy kiállj magadért.
Lehet, hogy ez egy tükör, mert te is tudsz néha linkelni és megígért dolgokat nem betartani, jobban mondva húzni-halasztani őket? Tanuld meg, hogy azt kapod másoktól, amit te is adsz? Persze nem mindnkitől, hiszen te is csak néha vagy ilyen, ilyen hangulatember. Igen, ez lesz a megoldás... talán.
Ez nagyon rossz érzés, többet ilyet nem csinálok... TALÁN.
